Nemzeti Parkok Ünnepe

 Szakvezetéses túrákkal, természetismereti játékokkal és családi programokkal is várják az érdeklődőket a magyar nemzeti parkok és védett természeti területek június 7. és 16. között a magyar nemzeti parkok hetén. A rendezvény központi nyitóhétvégéjének június 7-9-én ezúttal a Hortobágyi Nemzeti Park és Debrecen ad otthont.

 

Nemzeti Parkok Ünnepe

A debreceni Emlékkertben hagyományőrző kézművesek bemutatói, szakvezetéses túrák, ifjú természetvédelmi őrök Kócsagőr-próbája, természetismereti játékok, koncertek, előadások, könyvbemutatók szórakoztatják a látogatókat. A program csatlakozik a Debreceni Pulyka Napok és a Debreceni Ünnepi Könyvhét rendezvényeihez is - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium pénteken az MTI-vel.

Június 7-én a hortobágyi látogatóközpontban neves szakemberek tartanak előadásokat a nemzeti parki ökoturisztikai termékfejlesztés lehetőségeiről, 9-én az érdeklődők ingyenes szakvezetéses túrákon vehetnek részt a nemzeti parkban gyalog, kenuval és kerékpáron. A hortobágyi látogatóközpont udvarán kézműves bemutató és vásár várja a látogatókat. Ezen a napon számos bemutatóhely, így a Hortobágyi Vadaspark, a Hortobágy-halastavi kisvasút, a Tisza-tavi Vízi Sétány (Poroszló), valamint a Tiszavirág ártéri sétaút és tanösvény (Tiszafüred-Örvény) is 50 százalékos kedvezménnyel látogatható.

Június 10-16. között valamennyi nemzeti park és további védett természeti területek várják a természetbarátokat kalandtúrákkal, családi programokkal és különleges előadásokkal.

Európa-szerte május 24-én ünneplik az európai nemzeti parkok napját. Ezen a napon nemcsak a megőrzendő természeti értékek fontosságára, hanem az ismeretterjesztésre, a minket körülvevő természet bemutatására igyekeznek felhívni a figyelmet a szakemberek.

 

2013.05.26. 17:16 | Turizmus Panoráma Bulletin

<< Vissza

 

 

 

2015. április 15-i nyereményjáték nyertese!

Véget ért az első nyereményjátékunk. A sorsolást követően a szerencsés nyertes: Kováts Tibor

Gratulálunk neki, e-mailban elküldtük neki az értesítőt, a nyereményutalványt postázzuk.

Aki nem nyert ne búslakodjon, mert a Hotel Família Zamárdiban mindenkinek nagy kedvezményt biztosít. 18900 Ft/2 fő/2 éj-től már megszállhat a Balaton déli partján.

 

Játékszabályzat nyereményjátékra

Újraindult feliratkozó nyereményjátékunk, a sorsolás június 16-án lesz, ismét egy 2 személyes 2 éjszakás pihenést lehet nyerni a Hotel Família Zamárdi jóvoltából.

Játékszabályzat leírása