Debrecen

DebrecenDebrecen – Folyamatos fejlődésben

Az egykori mezőváros, igazi eleven szervezetként ma is rengeteget fejlődik. A fejlődésnek szinte semmi sem szab gátat, és jó látni, hogy ez nem kizárólag a modernizálást jelenti, hanem az épített és szellemi értékek megóvásának nem múló igényét is. Egyre több arcát fordítja ez az egykor kizárólag mezőgazdaságára büszke, cívis város a nagyvilág felé, s aki néhány év elteltével látogat ide újra, az bizony elámulhat a változásokon.




Debrecen Szálláshelyek

Debrecen Látnivalók

„Csonka” templom

„Csonka” templom - Debrecen

Sok vihart – szó szerint is – túlélt református templom, romantikus jegyekkel.

Aquaticum és csónakázótó

Aquaticum és csónakázótó - Debrecen

Idilli hely az év minden szakában a vízimádóknak, kalandkeresőknek.


Aranybika Szálló

Aranybika Szálló - Debrecen

„A” szálló, mely egy kis fogadóból nőtte ki magát.

Az első takarékpénztár

Az első takarékpénztár - Debrecen

Egy impozáns sarokház a város főutcáján.


Csokonai Színház

Csokonai Színház - Debrecen

Romantikus elemeket felvonultató épület. A magyar színjátszás nagyjai mind megfordultak itt.

Debreceni Egyetem

Debreceni Egyetem - Debrecen

Az ország legnagyobb egyeteme, mely impozáns parkban található a Nagyerdő szélén.


Déri Múzeum

Déri Múzeum - Debrecen

Egy mecénás indította el, mára páratlan gyűjteménye tömegeket vonz: Munkácsy is otthonra lelt itt.

Emlékkert

Emlékkert - Debrecen

Teljesen megújulva várja a látogatókat a Nagytemplom mögött, díszburkolattal, kávézóval.


Fazekas Mihály egykori lakóhelye

Fazekas Mihály egykori lakóhelye - Debrecen

A Ludas Matyi és a Füvészkönyv szerzőjének egykori házán emléktábla látható.

Főnix Sport-és Rendezvénycsarnok

Főnix Sport-és Rendezvénycsarnok - Debrecen

Hamar népszerűvé vált a modern, nagy befogadóképességű csarnok.




Megjelenített pontok Látnivalók Debrecen Programok Debrecen Szállások Debrecen

<< Vissza

Szűkítés

Debrecen Program típus
Debrecen Program célközönség
Debrecen Látnivaló típus

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím:

2015. április 15-i nyereményjáték nyertese!

Véget ért az első nyereményjátékunk. A sorsolást követően a szerencsés nyertes: Kováts Tibor

Gratulálunk neki, e-mailban elküldtük neki az értesítőt, a nyereményutalványt postázzuk.

Aki nem nyert ne búslakodjon, mert a Hotel Família Zamárdiban mindenkinek nagy kedvezményt biztosít. 18900 Ft/2 fő/2 éj-től már megszállhat a Balaton déli partján.

 

Játékszabályzat nyereményjátékra

Újraindult feliratkozó nyereményjátékunk, a sorsolás június 16-án lesz, ismét egy 2 személyes 2 éjszakás pihenést lehet nyerni a Hotel Família Zamárdi jóvoltából.

Játékszabályzat leírása