Balaton
Egy tó – mellesleg Közép- és Nyugat-Európa legnagyobb tava – mely már a pleisztocén korban kialakult. Az emberi időszámítás által felfoghatatlannak tetsző régmúlttól igen sok idő telt el, mire az lett a tó és vidéke, ami ma: turistaparadicsom, kis települések és városok füzére. Az alig kétszáz éves fürdőkultúra mára világszerte ismertté tette. Mindeközben a tó maradt, ami volt: egy élő, eleven organizmus, tele felfedezésre váró részletekkel. Aki már végigélt egy balatoni nyarat, gyönyörködött a naplementében vagy a hirtelen lecsapó vihart nézte, az tudja, hogy ezek az élmények nem feledhetők. Közkincs ez a tó, és az utóbbi időben egyre többen ismerik fel, hogy természeti értékeit nem pazarolhatjuk el a pillanatnyi érdekekért. A felelős gondolkodás, az átgondolt fejlesztések remélhetőleg még sokáig élménnyé teszik a balatoni nyaralásokat.
Balaton és környéke Szálláshelyek
Ezen az oldalon tud ajánlatot kérni vagy lefoglalni szállását.
Balaton és környéke Látnivalók
Egykor végvári erősségnek számított, majd a környékbeliek használták köveit házuk építéséhez.
Balatonudvari rejtélyes kövei, a 19. század óta új és újabb legendákat gerjesztenek.
Sajátos hangulatú szoborkompozíció, mely szembemegy a hagyományos elvárásokkal.
Az egykori római villa romjaira épült templom mára maga is rom.
A romantikus stílusú templom számtalan alakváltáson ment át az idők folyamán.
A Nagy Korzó, ahol kicsi és nagy egyformán élvezi az árnyas fákat.
Egy falu története és néprajza
Az 1847-ben épült tájház a mára eltűnt világot eleveníti fel.
Tájház - Balatonederics
A környék szőlőművelő hagyományai kiemelt helyet kapnak a múzeumban.
Az egykor palánkvárból mára csak töredékek maradtak fenn.
Megjelenített pontok
Látnivalók
Programok
Szállások
<< Vissza