Környékbeli látnivalók

10 km | 20 km | 30 km

Bródy Imre-emléktábla

Bródy Imre-emléktábla - Gyula

A neves fizikus, a kriptonlámpa feltalálója szülőházánál kapott emléktáblát.

Szentháromság kápolna

Szentháromság kápolna - Gyula

Egy csöppnyi kápolna, mely a nagy pestisjárvány után épült.


Ladics-ház

Ladics-ház - Gyula

Egy lakóház, melyről el lehet mondani: „ez az a hely, ahol semmi sem változott”.

Józsefvárosi templom (Szent József)

Józsefvárosi templom (Szent József) - Gyula

Sajátosan eklektikus templom, mely egy helybéli építőmester munkája.


Német Nemzetiségi Gyűjtemény

Német Nemzetiségi Gyűjtemény - Gyula

A számottevő német kisebbség múltjának hű tükrét adja a kiállítás.

Százéves cukrászda

Százéves cukrászda - Gyula

Édes emlékeket ébreszt és hamisítatlan biedermeier hangulatot áraszt az 1840-ben nyílt cukrászda.


Erkel Ferenc Emlékház

Erkel Ferenc Emlékház - Gyula

A nagy zeneköltő szülőhelye, igazi ritkaságok tárháza, mely 2011-ben teljesen megújult.

Kohán György Képtár

Kohán György Képtár - Gyula

A város neves festőjének nagyszerű életművét tekinthetjük meg itt.


Apor Vilmos-szobor

Apor Vilmos-szobor - Gyula

A vértanú püspök – egykor gyulai pap – egész alakos szobra igazán emberközeli alkotás.

Bárdos híd

Bárdos híd - Gyula

Egykor egy patakocska felett ívelt át a kétszáz éves téglahíd.