Leírás

A Bécsi kapu téren áll, mely a város egyik kiemelkedően szép épületekkel (Ott-ház, Altabak-ház stb.) övezett barokk tere. A Magyarországra először Nagy Lajos idején, majd a török hódoltság után 1697-ben betelepült rend vásárolta meg a Perger-házat. Ezután Szelepcsényi György esztergomi érsek hagyatéka tette lehetővé a templom építését. A tervezője a szintén karmelita Athanasius testvér volt, míg az oltárt és a szobrokat Domonkos testvérnek köszönhetjük. A gazdag barokk belső jól fejezi ki az ellenreformáció korát.
A templom jellegzetes, tornyos sziluettje az évszázadok során hozzánőtt a városképhez. A templom falán pedig ott áll a karmeliták jelmondata: Buzgón buzgólkodtam az Úrért, a seregek Istenéért. (Illés próféta). A templom mellett található a nevezetes hófehér ún. Hab Mária szobor, mely a nagy árvíz emlékére készült.

Szálláshelyek

Hotel Familia

Hotel Familia ** - Zamárdi

Ezen az oldalon tud ajánlatot kérni vagy lefoglalni szállását.

<< Vissza