Leírás

Amikor megépült a vasútállomás, akkor még Pusztaszentlőrinc volt az állomás neve. Ahogy Eötvös Loránd esetében már láttuk, akkoriban neves emberek is szívesen költöztek ki erre a vidékre. Így Lónyay Menyhért is, aki a kiegyezés után miniszterként, miniszterelnökként tevékenykedett. Bár épp 1872-ben menesztették a miniszterelnöki székből, befolyását megőrizve sikerült elérnie, hogy a vasút – rohamos terjeszkedése közben – elérje a települést. S nem kevés – ma úgy mondanánk lobbizás után – még azt is keresztülvitte, hogy a gyorsvonatok is megálltak itt. Ez, az akkori viszonyok között valami olyasmi volt, mintha ma egy főközlekedési út érintene egy települést. A meginduló vasútfejlesztés során az állomásépületek során típusterveket használtak, ennek alapján építették a lőrincit is. Mára kevés maradt az országban belőlük, itt egy szépen felújított, funkciójának ma is megfelelő épület őrzi a múltat.

Szálláshelyek

Hotel Familia

Hotel Familia ** - Zamárdi

Ezen az oldalon tud ajánlatot kérni vagy lefoglalni szállását.

<< Vissza