Leírás

A számtalan nemzetközi építészeti elismerést learató épület tervezője, Zoboki Gábor úgy nyilatkozott az épületről, hogy az egyfajta kulturális plázaként működik majd, mely széles közönségigényeket elégít ki. Ehhez azért érdemes hozzátenni, hogy mára kiderült: leginkább a minőségi közönség igényeit szolgálja. Reprezentatív, formabontó megjelenése erős kontrasztot képez a szomszédos Nemzeti Színházzal. Belső tere szokatlan térkapcsolatai, kiképzése által egyszerre nagyvonalúak és meghittek. Koncerttermeinek akusztikája kiváló. Az itt megforduló művészek kivétel nélkül elismeréssel nyilatkoztak róla. Annyiban mindenképpen a tervező elképzelését igazolják, hogy zenei események mellett kiállítások, színházi előadások ugyanúgy helyet kapnak egy fedél alatt, mint gyerekprogramok vagy épp mozielőadások. A hamar közkedveltté vált művészeti centrum egyes előadásainak mára már törzsközönsége is kialakult. Itt kapott helyet a Ludwig Múzeum is, mely előtte a Budai Várban működött.

Információk a Művészetek Palotája programjairól,
szolgáltatásairól

Telefon: 555-3001, 555-3002
e-mail: info@mupa.hu
Jegypénztáraink
1095 Budapest IX., Komor Marcell u. 1.
Tel.: (1) 555-3300, (1) 555-3301
Nyitva: mindennap 10–18 óráig, előadások napján 21.30 óráig
1061 Budapest VI., Andrássy út 28.
Tel.: (1) 555-3310, (1) 555-3311
Nyitva: hétfő–péntek 10–18 óráig, szombat, vasárnap 11–19 óráig

Szálláshelyek

Hotel Familia

Hotel Familia ** - Zamárdi

Ezen az oldalon tud ajánlatot kérni vagy lefoglalni szállását.

<< Vissza