Fridge fesztivál és Hó Show egyszerre

Egy időben és azonos helyszínen, a Hungexpón rendezik meg november 21. és 24. között a Fridge zenei és télisportfesztivált, valamint a télindító Hó Show kiállítást és vásárt.

A rendezvények csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a Fridge 2010 és 2011 után, a tavalyi kényszerszünetet követően a Sziget Szervezőiroda rendezésében valósul meg, a világhírű zenei fellépők mellett egy Magyarországon még soha nem látott extrémsport, a ski-doo, azaz a motorosszánok akrobatikus versenye is színesíti.

Fridge fesztivál és Hó Show egyszerre"A Fridge-en két zenei helyszín lesz, egy nagyszínpad és egy partiaréna, természetesen mindkettő fedett helyen" - mondta Kádár Tamás, a Fridge főszervezője. "November 21-ét, csütörtököt nulladik napnak szánjuk, akkor csak a nagyszínpadon lesznek koncertek, míg pénteken és szombaton mindkét helyszínen lesznek fellépők" - tette hozzá.

A rendezvényen a korábban a VOLT Fesztiválon és a Balaton Soundon is járt Paul Kalkbrenner, Example és DJ Wire, a Pendulum, a Dub FX és a Freestylers is fellép, a magyar zenekarok közül pedig többek között a Hősök, a Belga, a Carbonfools, valamint Ganxsta Zolee és a Kartel is koncertet ad. A szervezők ugyanakkor hozzátették, hogy ez a névsor még bővülni fog.

A Fridge-re elővételben 7900 forintba kerül a háromnapos bérlet, a napijegyeket 4900 forintért, a nulladik napra szóló belépőket pedig 3900 forintért lehet megváltani, s ezekkel a jegyekkel a Hó Show is látogatható. A csak a kiállításra szóló belépő egyébként 1900 forintba kerül, ezzel a Fridge szabadtéri programjai, köztük a motorosszánok látványos versenye is megtekinthető.

A 22. Hó Show-n - amelyet a Hungexpo D pavilonjában rendeznek - a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is téli sportfelszerelések és ruházatok, valamint téli utazások közül válogathatnak az érdeklődők, de a szervezők családi programokkal is készülnek a látogatók számára.

Hó Show jegyvásárlás

Forrás: MTI

2013. október 17.

 

 

<< Vissza