Veresegyház

VeresegyházVeresegyház – Fejlődés a múlt kiteljesítésével

Lehet, hogy sokan csak az egykori popzenekar kapcsán szóba került veresegyházi asszonykórus kapcsán hallották a település nevét, mára azonban rohamléptékű fejlődése, iparosodása miatt is országosan ismert. És ez az ismertség jót tett múltjának is: egyre többen kíváncsiak rá. Számtalan vendégbarát látványossága, a fővároshoz való közelsége, természeti adottságai egyaránt népszerűvé teszik.
 




Veresegyház Látnivalók

Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus templom

Árpád-házi Szent Erzsébet római katolikus templom - Veresegyház

A váci püspök építtette a barokk templomot, neves művészek közreműködtek benne.

I. világháborús emlékmű

I. világháborús emlékmű - Veresegyház

A két világháború között állított emlékmű a város főutcáján a legrégibb épület.


Medveotthon

Medveotthon - Veresegyház

A macik paradicsoma, kerítés mögül pillanthatunk be a több, mint három tucat bundás jószág életébe.

Református templom

Református templom - Veresegyház

Folyamatosan megújított templom, ahol orgonahangversenyeket is adnak.


Termálfürdő

Termálfürdő - Veresegyház

Különleges hatású gyógyvíz, mely egész évben rendelkezésére áll a felüdülni vágyóknak.



Megjelenített pontok Látnivalók Veresegyház Programok Veresegyház Szállások Veresegyház

<< Vissza