Szeged

SzegedSzeged – Az ezerarcú város

Egy város, amely fürdik a napfényben, széles sugárútjain, terein nyüzsögnek az egyetemisták, a vidám helybeliek és a messzi földről idelátogató külföldi és hazai turisták, mi más lehetne, mint a vidámság városa. Egy olyan hely, melyről még az is tud valamit, aki még sosem járt itt: a szegedi paprika, szalámi vagy épp a szegedi papucs olyan toposz, ami mindenki előtt ismert. De Szeged jóval több ennél. Egy Tisza-parti város, mely – földrajzi helyzeténél fogva is – mindenkor egyfajta közvetítő szerepet töltött be észak és dél között. Élvezve ennek minden előnyét és elviselve hátrányát. A történelem és a természet által megtépázva, többször is a padlóról felállva mutatta meg, hogy képes megújulni, elkápráztatni az idelátogatót. Mindezekért bátran kijelenthetjük: Szegedet legalább egyszer mindenkinek látnia kell.
 




Szeged Látnivalók

Fekete ház

Fekete ház - Szeged

Egyedüli párját talán a budapesti Pekáry-házban lelhetjük fel.

Alsóvárosi templom

Alsóvárosi templom - Szeged

Templom a középkorból.


Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő

Anna Gyógy-, Termál- és Élményfürdő - Szeged

Lassan évszázados múltra visszatekintő, teljesen felújított fürdőkomplexum.

Aradi vértanúk tere

Aradi vértanúk tere - Szeged

Műemlékekkel teli tér.


Dóm - Fogadalmi templom

Dóm - Fogadalmi templom - Szeged

A város, de talán az ország legszebb tere.

Dugonics tér

Dugonics tér - Szeged

A közkedvelt találkozóhely számtalan jeles műemlékkel.


Gróf-palota

Gróf-palota - Szeged

Egykori bérház a magyar szecesszió legjobb hagyományaiból merítve.

Klauzál tér

Klauzál tér - Szeged

Eklektikus házak a Virágh cukrászdával.


Móra Ferenc Múzeum

Móra Ferenc Múzeum - Szeged

Szeged leghíresebb írójának élete is megelevenedik számos más kiállítás mellett.

Napfényfürdő Aquapolis

Napfényfürdő Aquapolis - Szeged

A város legnépszerűbb fürdője.




Megjelenített pontok Látnivalók Szeged Programok Szeged Szállások Szeged

<< Vissza

Szűkítés

Szeged Program típus
Szeged Program célközönség
Szeged Látnivaló típus

Hírlevél feliratkozás

E-mail cím: