Leányfalu

LeányfaluLeányfalu – Valamiért mindig népszerű marad

Amióta a 19. század vége felé elkezdtek az első híres emberek (Gyulay Pál például) Budapestről Leányfalura „szivárogni” ugyanaz játszódott le, mint Jókai sváb-hegyi villaépítésekor: eleinte a korszak mérvadói furcsa hóbortnak tartották a dolgot, majd hanyatt-homlok utánozni kezdték. S tegyük hozzá, jól választottak: akár nyaralónak, akár állandó lakhelynek választották Leányfalut, egyszerre találtak benne társasági helyet, afféle bohémtanyát, és nyugodt, feltöltődésre szolgáló villanegyedet. A ma ismert emberei, annyi évtizeddel az „alapító atyák” után valószínűleg ugyanezért tartanak ki Leányfalu mellett. Az átlagember pedig azért, mert ha rövid időre is érkezik, annyi kellemes élmény érheti, amennyit nem is gondolna.

Vitathatatlanul leghíresebb „szülötte” Móricz Zsigmond. Neve annyira egybeforrt Leányfaluval, hogy nem véletlen a rengeteg utalás rá. Híres műveinek egész sorát alkotta itt.




Leányfalu Látnivalók

Leányfalui gyógyfürdő

Leányfalui gyógyfürdő - Leányfalu

Kezdetben egyszerű strand volt, mára korszerű élménykombinát.

Lengyel emlékmű

Lengyel emlékmű - Leányfalu

II. Világháború idején ide menekült lengyeleknek állít emléket. A két nép barátságának szép példája.


Móricz Zsigmond Hely- és Irodalomtörténeti Gyűjtemény

Móricz Zsigmond Hely- és Irodalomtörténeti Gyűjtemény - Leányfalu

Móricz polihisztor testvérének nyaralója nem csak az író, hanem a környék történetét is bemutatja.

Móricz-villa

Móricz-villa - Leányfalu

A híres író villája, ahol remekművek sorát írta.


Református templom

Református templom - Leányfalu

2000-ben adták át az erdélyi építészetet transzformáló, modern épületet.

Római katolikus templom (Szent Anna)

Római katolikus templom (Szent Anna) - Leányfalu

A falu büszkesége, a közadakozásból felépült templom.


Római őrtorony romjai

Római őrtorony romjai - Leányfalu

Pannónia provincia egykori limesének egy megmaradt részlete – Ez is védte a Birodalmat.

Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház

Szent Gellért Lelkigyakorlatos Ház - Leányfalu

Egy elmélyülésre szolgáló vallási központ.




Megjelenített pontok Látnivalók Leányfalu Programok Leányfalu Szállások Leányfalu

<< Vissza