Dunakeszi

DunakesziDunakeszi – Egy paradicsomi hely

Több szempontból is. A település egykori lakói – akik szorgos földművelésből keresték meg a mindennapi kenyérre valót – voltak az országban az elsők, akik paradicsomot termeltek magyar földön. De paradicsomi azért is, mert nem vált turistatömegek célpontjává, éppen ezért szinte paradicsomi nyugalmat árasztó a hangulata. Ugyanakkor azok, akik idelátogatnak számtalan kulturális és gasztronómiai program közül válogathatnak. Szóval, egy igazi és üde színfolt a Dunakanyarban Keszi.




Dunakeszi Látnivalók

Evangélikus templom

Evangélikus templom - Dunakeszi

Egy helyi kőművesmester saját tervei alapján épült modern templom.

Helytörténeti Gyűjtemény

Helytörténeti Gyűjtemény - Dunakeszi

Egy sokszínű kiállítás, mely a kezdetektől mutatja Keszi történetét.


Lovaregyleti kápolna (Nepomuki Szent János)

Lovaregyleti kápolna (Nepomuki Szent János) - Dunakeszi

A neogótikus kápolna főrangú családok adományából épült.

Római katolikus templom (Szent Imre)

Római katolikus templom (Szent Imre) - Dunakeszi

Egy masszív kőtemplom, mely túlélt háborút és rendszereket.


Római katolikus templom (Szent Mihály)

Római katolikus templom (Szent Mihály) - Dunakeszi

A harcos arkangyalról elnevezett templom építtetője Grassalkovich Antal volt.

Római kori emlékek

Római kori emlékek - Dunakeszi

A házfelújítás során előkerült kikötőerőd, a Világörökségi cím várományosa.


Templomrom

Templomrom - Dunakeszi

A kora középkorban épült és a később bővített templomnak mára csak a falai maradtak.



Megjelenített pontok Látnivalók Dunakeszi Programok Dunakeszi Szállások Dunakeszi

<< Vissza