XXII. kerület - Budafok-Tétény

XXII. kerület - Budafok-TétényBudapest XXII. kerrület – Egy kisváros a nagyváros szélén

Ami egykor csak a zseniális hadvezér, Savoyai Jenő birtokának széle volt, rohamos változáson ment át: először a betelepülő szőlősgazdák révén vált határokon túl is híressé, később ipara és gyümölcsei lettek kapósak. Azután nem lehet kihagyni egy családot, akiknek a neve összefonódott Budafokkal: a Törleyéket. Mára mindebből kevesebb maradt talán, mint kellene, a műemlékek sem minden esetben kapják meg az őket megillető figyelmet, de Budafok-Nagytétény azon van minden erejével, hogy ez megváltozzon.

Elérhetőség:
Honlap: www.bp22.hu



XXII. kerület - Budafok-Tétény Látnivalók

Barlanglakás-múzeum

Barlanglakás-múzeum - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

Ma már elképzelhetetlen életforma, mely egészen az 1960-as évekig tartott.

Budapestről kitelepítettek emlékműve

Budapestről kitelepítettek emlékműve - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

Budapest második ilyen témájú alkotása, a meghurcoltak emlékére.


Campona – római katonai tábor

Campona – római katonai tábor - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

Az i.sz. 50 körül alapított tábor jelentősége Aquincummal vetekedett.

Czuba-Durozier kastély

Czuba-Durozier kastély - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

A francia konyakgyáros palotája: fenn lakóház, a pincében szeszfőzde.


Evangélikus templom

Evangélikus templom - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

Egyes elemeiben a felvidéki magyar reneszánszt idéző épület a 20. század harmincas éveiből.

Gloriette, Nepomuki Szent János szobor

Gloriette, Nepomuki Szent János szobor - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

Az útonjárók védőszentjének színes kőszobra.


György-villa

György-villa - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

Egykor egy borkereskedőé volt, és ma is számos szállal kötődik a borhoz a klasszicista villa.

I. világháborús emlékmű

I. világháborús emlékmű - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

Közadakozásból létrejött emlékmű a két világháború közötti időszakból.


Memento Park (Szoborpark)

Memento Park (Szoborpark) - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

Egy szobormúzeum, mely párját ritkítja. Tömény szocializmus.

Nagytétényi Kastélymúzeum

Nagytétényi Kastélymúzeum - Budapest, XXII. kerület - Budafok-Tétény

Kivételes környezetben látható bútortörténeti kiállítás a gótikától a biedermeier korig.




Megjelenített pontok Látnivalók XXII. kerület - Budafok-Tétény Programok XXII. kerület - Budafok-Tétény Szállások XXII. kerület - Budafok-Tétény

<< Vissza